Lucien Freud lefesti a királynőt (Hungarian)
Öregasszony vagyok, és ez az öreg férfi arra kért, hogy üljek modellt neki egy portréhoz. Hírneves festő, híres nagyapja híres unokája, s nem illik elutasítani egy kérést, ha elég megtisztelő. Egyébként se nekem, hanem a címemnek szól. Hát egye fene! A hiúság részemről mondhatni elenyésző, de Őfelsége is lehet kíváncsi, nem igaz? Egy kicsit szorongok, nem tagadom. Mr. Freud az én szememben vadember, bár rokonszenves, s ha nem tévedek, angol, vagyis egy a hazánk. Fesse le a királynőt! Nem lesz alázatos szolgám, azt tudhatom, de talán még mindig jobban járok vele, mint Baconnal, ha ő kért volna fel. Bár ki tudja. Egy Francis Bacon-képen senki se ismerne fel, én se magamat. De nem Bacon akart lefesteni, hanem Freud. Hogy mire számíthatok mégis? Széptevésre nem, az biztos. Én nem vagyok Maya, s még ha az volnék is, Freud ecsetét úgysem a szépség utáni vágy vezeti. Hanem mi? Talán bajszot fest nekem majd? Vagy mohazöld szakállat? Bármit is, megköszönöm. S veszem a retikülömet. A koronához ő ragaszkodott. Nekem megtette volna egy kiskalap is, de talán mégis jobb így: sose voltam és nem is leszek soha a szomszéd néni! Különben azt mondják, az arc nyitott könyv. Már amelyik. De hát olvassatok! Nem félek. Nincs mitől félnem. Vagy mégis? Azok a rémes, vörös nemiszervek! Azok a széttárt lábú magányos férfiak, nők – mind hanyatt fekszik, vagy az oldalán, mint a kutyáik, amiket simogatnak! Az a vaságy előtt heverő meztelen, dagadt nő, keze, lába szétvetve, haja fagyökér, s az ágyon összekuporodva az a girhes kutya! És a nő kétszer akkora, mint a vaságy! Mit gondoljak minderről? Mit gondolhatok? Valaki rémálma? Vagy ez a valóság? Akárhogy is, hogy jövök én ehhez? Koronás fő, két kezem az ölemben összekulcsolva, egyenes derékkal ülök a megszokott kék kosztümömben, arcomon érdeklődő figyelem, s mintha érezném, ahogy tapogatja, gyúrja, simítja bőrömet az ecset. – Na öreglány, lássuk, mivé leszek!
Uploaded by | Cikos Ibolja |
Source of the quotation | https://litera.hu |
|
Lucien Freud dipinge la regina (Italian)
Sono una donna anziana e quest’uomo
anziano m’aveva chiesto di posare per
un ritratto. È un pittore rinomato, nipote
famoso d’un nonno famoso, non è opportuno
rifiutare una richiesta s’è sufficientemente
onorevole. D’altronde non è rivolto a me,
ma al mio titolo. Che sia, mi sta bene!
La vanità da parte mia è quasi trascurabile,
ma anche sua Altezza può esser curiosa, non è vero?
Sono un po’ ansiosa, non lo nego. Mister Freud,
ai miei occhi, è un uomo selvaggio, sebbene
sia simpatico, e se non mi sbaglio è inglese,
ossia siam’ della stessa Patria. Dipinga la regina!
Non sarà il mio servo umile, questo m’è chiaro,
ma forse con lui me la caverò meglio, che
con Bacon, nel caso me lo avesse chiesto lui.
Sebbene, chi lo sa. Su un dipinto di Francis Bacon
nessuno mi riconoscerebbe, nemmeno io me stessa.
Ma non era Bacon a volermi dipingere, ma Freud.
Tuttavia, che cosa mi posso aspettare? Il galante
non lo farà, questo è certo. Io non sono Maya,
e anche se lo fossi, tanto il pennello di Freud
non è guidato dai desideri della bellezza.
Ma di che cosa? Forse mi dipingerà dei baffi?
O della barba, color verde lichene. Qualunque
cosa, io lo ringrazierò. E prenderò la mia borsetta.
Sulla corona aveva insistito lui.
Per me poteva andar bene anche un cappellino,
ma forse è meglio così: non sono mai stata
e non sarò la signora della porta accanto!
D’altronde, dicono, che la faccia è un libro aperto.
Dipende quale. Dunque leggetemi!
Non ho paura. Non ho nulla di cui temere. O forse sì?
Quegli orribili genitali rossi!
Quegli uomini e donne solitarie con le gambe divaricate –
giacciono tutti supini, o al fianco, come pure
i loro cani, che stanno accarezzando!
E quella grassa e nuda donna distesa
davanti il letto di ferro, gambe divaricate,
i suoi capelli radici dell’albero,
e quel cane emaciato rannicchiato sul letto!
E la donna è due volte più grande del letto!
Cosa devo pensare di tutto ciò? Cosa potrei pensare?
E’ l’incubo di qualcuno? O la realtà è questa?
Comunque sia, io che c’entro con questo?
Testa coronata, due mani giunte
nel grembo, sto seduta con la schiena dritta
nel mio abituale completo blu, sul viso
un’attenzione interessata, e come se sentissi
il pennello come tasta, impasta, spiana la mia pelle. –
Beh, vecchietta, vediamo cosa diventerai!
|