This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kántor Péter: La nonna (A nagymama in Italian)

Portre of Kántor Péter

A nagymama (Hungarian)

Egy ideig ő vitt az iskolába,
ültünk a trolin, mint két kisgyerek,
a Rottenbiller utca állomásnál
a nagymama mindig hangosan, gúnyosan
felnevetett: Rothadt Biller! Ha-ha!
Először tetszett, később kérni kezdtem:
Ne olyan hangosan, nagymama!

Go to hell! – ilyeneket motyogott az utcán,
mikor görnyedten, vaksin loholt erre-arra,
s ha találkoztunk, orrunk majd összeért már,
hogy felismert: Te vagy az?! –
egyszerre csupa mosoly lett az arca.

Kék szeme volt és tizennégy dioptriás
szemüvege, és operabérlete,
és negyvenkettes lába és piros papucsa,
és La Fontaine-e és Vanity Fairje,
és háza, régen persze, és albérlői aztán,
és a WC-ben négyszínű golyóstollal
négy nyelven, a tanítványoknak, cetli:
Don’t pull the ring hard! – és még ezernyi
kacata, kincse, könyve, hamisgyöngye,
piros teáskészlete huszonnégy személyre,
vitrine, tükre, fésűje, Larousse-a,
és ő – olyan soványan, mint a piszkafa,
és ő – olyan egyedül, mint az ujjam.

Nyaranta Bécsbe járt látogatóba,
panaszkodni: ott Pestre, Pesten Bécsre,
a Trafalgáron így meg úgy – mesélte.
De nagymama! Te ott sohase voltál…
Az erkélyen állt, nézte az esőt:
Hogy itt mi megy! – mondta mély megvetéssel.



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttps://pim.hu/hu/

La nonna (Italian)

Per un certo tempo è stata lei a portarmi a scuola,
stavamo seduti sul filobus, come due ragazzini,
presso la stazione della via Rottenbiller,
la nonna scoppiava sempre in una sarcastica risata
a voce alta: Maledetto Rottenbiller! Ha – ha!
A tutta prima mi piaceva, più tardi cominciai a pregarla:
Nonna, non così forte a voce alta!
 
Go to hell! Cose così biascicava per strada, quando
ingobbita, mezza accecata s’affannava a destra e a manca,
e quando ci incontravamo, i nostri nasi quasi – quasi
si toccavano quando mi riconosceva: Ah, sei tu?! –
e il suo viso d’un tratto diventava tutt’un sorriso.
 
Aveva gli occhi azzurri e occhiali di quattordici
diottrie, e abbonamento all’opera,
piedi numero quarantadue e pantofole rosse,
e La Fontaine e  Vanity Fair,
e aveva una casa, certo tanto tempo fa, più tardi affittuari,
e nel gabinetto biglietti scritti agli alunni con
una penna a sfera di quattro colori:
Don’t pull the ring hard! – e mille altre scarabattole,
tesori, libri, perle false, servizio rosso da tè
per ventiquattro persone,
una teca, specchio, pettine, Larousse,
e lei, - così magra, come uno stecchino,
e lei, - così sola, come il mio dito.
 
D’estate si recava in visita a Vienna,
per lamentarsi: là si lamentava di Pest, a Pest di Vienna,
al Trafalgar invece a volte d’una a volte d’altra – raccontava.
Ma nonna! Là, tu non ci sei mai stata…
Stava ferma sul balcone, guardava la pioggia:
Cose, che succedono qui! – disse con profondo disprezzo.
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap