Tellér Gyula: Ljubav (Szerelem in Serbian)

Isten kikönyököl

     hulló fényes ablakába

s lassan elfordul életünktől

míg levéltelen

     fekete száron

utcák felett

kő-lagunák felett

lámpára gyújt a félelem.

Ez az óra, melyben

a legmakacsabb szenvedőket is

eléri az öröm igazsága

s ilyenkor csendben

a lehetetlen ajtaján

     benyitok homályos szobádba

ezer méterre minden fájdalom felett.

Végzetünk igaz viszonyát

ki sejtheti?

     A szerelem

kiröpít a maradandóságba -

az éj egy pontjában megállunk

hol már nem értjük sorsainkat

     s a mindenség

     mint roppant bója

tovaringat

egy még nagyobb üresség tengerén.

Itt nem ismerhet fel

ki számonkérni tetteinket

utánunk néz a nemlét kapujából.

Itt nem tudom, ki vagy

     lehullnak minden bűneink

     áttetsző lesz a mult

        s az elrendelés végleg érthetetlen,

hogy életünket nem hajthatja más

csak védhetetlen elmúlásunk

s egy láthatatlan pengesuhintás.

Nalaktio se bog

       na sjajan prozor svemira                 

okreće se od našeg života

dok na crnoj

        goloj grani

nad ulicama

kamenim lagunama

pali se lampa zebnje.

To je čas u kojem

i okorele paćenike

sustiže pravda radosti

i tad u tišini

kroz vrata nemogućnosti

     ulazim ti u mračnu sobu

hiljadu metara iznad svakog bola.

Ko sluti stvarne odnose

naše sudbine?

     Ljubav te u

orbitu neprolaznosti baca -

zastajemo negde u noći

gde više ne shvatamo našu kob

     i svemir kao

     ogromna plutača

dalje nas ljulja

na moru još veće praznine.

Tu ne može nas prepoznati

onaj koji radi prozivanja

gleda za nama iz kapije nepostojanja.

Tu ne znam, ko si

     krune se naši gresi

     prošlost prozirna postaje

          a predodređenost nerazumljiva,

naše živote samo

neodbranjivi nestanak

i nevidljivi zamah sečiva pokreće.