Petrőczi Éva: Samo mala Tit*… (Csak kis Tit… in Serbian)

Móra Ferenc a ravatalon
 
Csak kis Tit lepke-érintése
hiányzott utolsó
földi napodon.
Szokás- és illem-kalodába zárva
csak ő nem juthatott
virágerdős ravatalod,
eleink nyelvén
a castrum doloris,
a fájdalom háza
közelébe: harminckettő nyarának
tóparti Tündér Ilonája.
 
Szilvakrampusszá aszott,
aprócska tested,
galambszárny-forma
hófehér hajfürtöd
hiába várta-várta
a múzeumi kupola alatt,
hogy más-asszonya asszonyod belép,
s testednek adja, utoljára,
szerelmes keze melegét.
 
Így indult el, vacogva,
Móra Márton fia,
a végső utazásra.

Ferenc Mora na odru
 
Tvom zadnjem ovozemaljskom danu
samo ti je doticaj leptira,
male Tit falio.
Zatvoreno u klade običaja i pristojnosti
samo ona nije mogla
do tvog cvećem krcatog odra,
jezikom naših predaka
castrum doloris-a,
kuće bola
stići: Vila Jelena sa obale jezera
leta tridesetdruge.
 
Tvoje krhko,
do šljivovraga osušeno telo,
te snežnobeli uvojak
oblika golubovog krila
zalud je čekao-čekao
ispod kubeta muzeja
da žena-tuđa tvoja žena uđe
i tvom telu toplinu njene
zaljubljene ruke zadnji put da.
 
Ovako je krenuo, drhteći,
sin Martona More
na zadnje putovanje.
 
*Mađarski pisac Ferenc Mora (Móra Ferenc) svoju zadnju ljubav, udanu Ilonu Kalmar (Kalmár Ilona – Kica) od milja oslovljavao sa „mala Tit” (kis Tit). Njegove, decenijama zatajene, njoj pisane ljubavne pesme nedavno su izdane pod naslovom „Knjiga bez naslova”(Címtelen könyv).