Orbán Ottó: Narozeniny Horatia (Horatius születésnapja in Czech)

Tanítványnak jó nem vala ő, ajaj,
s kivált, ami legbecsesebb volt benne, azt
utálták; szellemét, a magán-kalózt
az eszme-konszernek korában;

„érdekes", mondták vicsorogva, „jó, csak egy
kissé szedett-vedett"; a világhaladás
kérdéses időszakában a lírai én
volt mindenek fölött problématikus,

az a mód, ahogy eljut az általánosig,
hol a vers szövetén, mint függönyön átdereng.
A rögeszme, hogy itt a sors repül gyalog,
s hogy az áttekintés lényege~épp a föld

rögtönzésére a léttel rögtönözni, tavaly
viselt zakó, s ki vesz föl olyat, ha a sikk
a tiszta körvonal s az antik elme-szekrény,
hol mindennek külön fiókja van. Csak erős

egyéniség számíthat jó sajtóra, csak elvakultság
bírja bulldózerként tolni a csontokat,
míg tiszta lapot tűzzel nyit minden háború
s vér olajozza az űrben gördülő időt.

Nanicovatým, ech, býval učedníkem
a nenáviděno v něm nade všechno to
nejdražší, duch, loupeživý vlk,
sám v čase smýšlení nadiktovaného;

„Jak Zájímavé“, cedili skrz zuby, „nu,
jen trochu nesourodé“; v onom období
vývoje světa bylo lyrické já
ze všeho nejproblémovější, jak,

jakýmže způsobem dospěje k obecnému,
kde jak naskrz záclonou prosvitne přes básně tkáň.
Utkvělá myšlenka, že pěší to osudu vzlet,
že podstatou prozření je právě hru

země kvitovat v hravosti bytí – sedraný
toť už zimník, a koho hřeje, když prim
má nyní jasný rys, užité schrány umu,
v nichž vše má vlastní foch. Jen silná

osobnost ať čeká dobrý ohlas tisku, jen
zastřený zrak valí jak rypadlo kosti,
zatímco čistou stránku načne ohněm každý boj,
prostorem čas se hrne, krví promazán.