Reményik Sándor: Io scompaio (Én eltűnök in Italian)

Én eltűnök már a művem mögött, 
Mint horpadt sír a virágok alatt 
Mint sápadt, elgyötört hajnali hold, 
Ha tért foglalva felbukkan a nap.

Én eltűnök már a művem mögött, 
Mint repkény alatt elsüllyed a rom, 
Mint délibábos felhőzet mögött 
Elrejtőzik a kietlen orom.

Virágok alatt ne keresd a sírt, 
Napfényben holdat keresni: minek? 
Repkény alatt rom, felhőn túl orom: 
Nincs abból haszna, élve senkinek.

Virág, repkény, napsugár, délibáb, 
Hirdessétek, hogy bennetek vagyok, 
S ki mögöttetek, alattatok van,
Az már csak sír, rom, halvány hold, halott.

Io scompaio ormai dietro la mia opera,
Come sotto i fiori la tomba ammaccata,
Come la spossata, pallida luna mattutina,
Quando il sole espugnando il cielo, s’affiora.

Io scompaio ormai dietro la mia opera,
Come sotto l’edera sprofonda la rovina,
Come dietro una nuvola di miraggio,
Si nasconde la cima desolata.

Sotto i fiori inutile cercare la tomba,
Cercar’ la luna nella luce del sol’, a che serve?
Sotto l’edera la rovina, oltre nuvola la cima:
Non vi è alcun beneficio per nessun vivente.

Fiore, l’edera, raggi del sole, miraggio,
Annunciate che dentro di voi son presente,
E coloro che vi sono di dietro o sotto,
Son solo tomba, rovina, luna pallida e morte.