Tandori Dezső: Russell Square, Tavistock Place (Russell Square, Tavistock Place in English)

In mem. Virginia Woolf

És társai. Nem a falka,  mely csaholhat

‘- barátok, írótársak, kritikusok’ -, nem érheti

utol, írta, legálabb – írta – szabad vagyok. Nem.

De társai, mindazonáltal. 1986 őszen majdnem

ott laktam négy hétig a Bloomsbury-negyedben, az ő

körük holt kő por-elevene közt. Kofferokkal, táskákkal

megrakodva, a legolcsóbb szállodák egyikében,

közel a Múzeumhoz és az impresszionisták

gyűjteményéhez, Az utolsó öt perc döntött, az

úgynevezett szív. A szárnyak; maradjak a földön.

Fekszem

a földön, itt a szobában, köles és por és száraz

füvek és tollak közt, és ez lesz az üres öl, és

egyedül leszek, mire megjön Ő, de nem megyek elébe.

Köveket nem kabátzsebembe teszek, és nem akarok már

kiúszni a nagy Tengerbe, melynek Hullámai felett

még a világítótoronytól is tartok, az elemektől,

a földtől, elég, hogy oda kerülnek a társak, itt,

messze minden elutazástól.

A szoba

üres lesz, Ő pedig, aki Jön, érintés lesz, mint Szpéró

‘- fel nem idézheti stb.’, ez u. a. kb., etc. – lába

a csuklómon – ‘ütőerem’ -: nyugodj, felháborult szellem,

nyugodj, Öreg Lény, mondom neki. Aki Eljössz Értem. De

addig, hidd el, maradnom kell. Maradok. Ég veled.

Holt úszó, kavicsaim sírjaik elcsitultára hordom; szó: élek. 

i.m. Virginia Woolf

And associates. Not the baying pack, you know,

‘friends, writers, critics’ – none of them can

catch him up, you see – he wrote – I am free. No.

But still, his associates. Autumn 1986 found me

almost living for four weeks in Bloomsbury,

in the living dust of their dead stone Circle. Laden

with bags and cases, in one of the cheapest hotels,

next to the Museum and the Impressionists.

The last five minutes saw the cut-off point;

it is called the heart. The wings; I should stay earthbound.

I am lying

on the ground, here in the room, it is thick with dust,

millet, dry grasses, feathers, it will be the empty pen, and

I shall be alone when He cometh, but give him no greeting.

I shall not fill my pockets with stones, I reject

swimming out into the Main, I am wary

even of the lighthouse over the Waves, of the elements,

of the earth itself, well, let the associates end up there

or here, far from all farewells.

The room

will be empty, and He who cometh will be a touch, like Spero –

‘I cannot remember, etc.’, this is i.e. circa, etc. – his foot

on my wrist – ‘my artery’ – calm down, unquiet spirit,

calm down, Old One, I tell him. Who Cometh for Me. But

till then, believe me, I must stay. I stay. Farewell.

Dead swimmer, I wear my stones to redeem their gravestones; word; I live.