Pilinszky János: Slava mrtve tačke (A mélypont ünnepélye in Serbian)

Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
És ki mer
a lemenő nap szálkamezejében,
az ég dagálya és
a föld apálya idején
útrakelni, akárhová?

Ki mer
csukott szemmel megállani
ama mélyponton,
ott, ahol
mindíg akad egy utolsó legyintés,
háztető,
gyönyörü arc, vagy akár
egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?

Ki tud
nyugodt szívvel belesimúlni
az álomba, mely túlcsap a gyerekkor
keservein s a tengert
marék vízként arcához emeli?

1972

Ko sme čitati
u krvavoj toplini obora?
I ko sme
u iverstoj livadi zalazećeg sunca,
za vreme plime neba
i oseke zemlje
bilo kuda krenuti?

Ko sme
zatvorenim očima na onoj
mrtvoj tačci zastati
gde
se uvek nađe zadnji zamah,
krov,
krasno lice ili makar
jedna jedina ruka, odobrenje, pokret ruke?

Ko može
spokojno, laka srca u snu
se utopiti koji prekorači muke
detinjstva i more
kao ostatak vode do obraza diže?

1972