Kosztolányi Dezső: Il padre (Az apa in Italian)

Mily gyorsan távolodsz a nagy időben
tőlem, fiam.
Már idegesen kelsz föl az ebédtől,
eltűnsz, szaladsz.
Újságot olvasol, amikor beszélek,
kurtán felelsz.
Barátaiddal vagy. Üres a szobád.
Üres a lelkem.
Nem látod arcomon botor szerelmem.
Nem veszel észre.
Csikorgó hangom iszonyú tenéked.
Nehéz a kezem.
Anyád lett megint egyetlen barátnőm.
Véle beszélek.
Halkan említem hancúzó korunkat.
Hogy meg ne halljad.
Így hagytam el egykor én is apámat.
Ő is így ment el.
Nehéz sóhajjal, büszkén, átkozottan,
vissza se nézve.
Ó e magány a régihez hasonló,
mikor még nem éltél.
A reggelek hamut szórnak fejemre,
szürkék a delek.
Este a kertben nézem az eget,
a fákat, a lombot,
s kérdem magamtól, miért nem érti
gyümölcs a törzset?

Figlio mio, ti stai allontanando così veloce da me,
in questo gran spazio – tempo.
Dal tavolo ti alzi già nervoso,
sparisci, corri.
Leggi il giornale, quando ti parlo
rispondi a monosillabi.
Sei con gli amici. La stanza tua è vuota.
La mia anima è vuota.
Non noti l’ amor’mio fatuo sul mio viso.
Di me neanche ti accorgi.
La mia voce stridula, in te suscita repulsione.
La mano mia è pesante.
Tua madre è diventata di nuovo l’unica amica mia.
E con lei che parlo.
Le rammento, a voce bassa,la nostra età ridacciante.
Per non fartelo sentire.
A suo tempo, anch'io lasciai cosi mio padre.
Lui fece allo stesso modo.
Con un sospiro pesante, orgoglioso, dannandosi,
non guardandosi indietro.
Questa solitudine somiglia tanto a quel’altra,
quando non eri ancora nato.
Le mattine mi spargono il capo di cenere,
i mezzogiorno son grigi.
Di sera scruto il cielonel giardino,
gli alberi e le fronde,
domando me stesso, com’è che il frutto
non capisce  il tronco?