Költő a huszadik században (Hungarian)
Az önimádat büszke heverőjén
fekszem nyugodtan, s a paplanomra sárgán
hull éji villany, nappali verőfény.
Füst és kávé között henyélek,
mivel a dolgom, végzetem csak annyi,
hogy élek.
Csak annyit érünk, amennyit magunkba,
mit nékem a hazugság glóriája,
a munka.
Mit a csaló próféták csácsogása,
nem alkuszom én semmiféle rúttal,
se a labdákért ordító tömeggel,
se számarányokkal, se Hollywood-dal.
Tőlem locsoghat megváltó igéket
s unalmas őrültségeket az ép ész,
nem az enyém a század rongy bohóca,
se a felhőkbe zörgő, bamba gépész.
Nem kell hatalmasoknak úri konca,
s a millióktól olcsó-ócska kegy.
Azt hirdetem, barátim, sok a kettő,
de több az egy.
Recsegjen a múlt s a bárgyú jövő is,
nekem magasabb kincset kell megónom.
Uralkodom tűzhányó kráterén is,
még áll a trónom.
És önmagamat önmagammal
mérem.
Szavam ha hull, tömör aranyból
érem.
Mindegyiken képmásom, mint királyé,
s a peremén
a gőgös írás:
én. 1931 |
Il poeta del ventesimo secolo (Italian)
Son disteso beatamente sul giaciglio
del superbo narcisismo, sulla coperta mi cade
la luce notturna e la raggiante luce del giorno.
Sto oziando tra fumo e caffè,
è il mio daffare, il mio destino: solo nel vivere
consiste.
Che m’importa della gloria della menzogna:
il lavoro,
noi valiamo solo per quel che siamo.
A che pro il cicalare dei profeti imbroglioni,
non faccio compromessi con i bruti,
ne con la folla urlante per un pallone,
ne con i numeri proporzionali, ne col Hollywood.
Per me, la mente sana, può anche blaterare
il verbo della redenzione e della follia molesta,
non mi presto ad esser il pagliaccio cencioso
del secolo, ne il fragoroso meccanico tonto.
Non voglio l’elemosina dei ricchi,
ne la grazia senza valore dei milioni.
Amici, io predico che:
due son troppi, ma uno è di più.
Che scricchioli il passato e anche il futuro
insulso
io devo preservare un valore più alto.
Finché il mio trono non cede,
regnerò anche sul cratere di un vulcano.
Misuro me stesso solo con me stesso.
Possono sgorgare le mie parole, son medaglie
di oro puro.
Su ognuno il mio ritratto, come di un re,
e sul suo bordo
lo scritto altezzoso:
io.
1931.
|
