Arany János: Rozgoňová (Rozgonyiné in Slovak)

Ballada

"Hová, hová, édes férjem?"
"Megyek a csatába:
Galambócon vár a török,
Ne várjon hiába."
"Megállj, megállj; édes férjem!
Ne menj még csatába:
Befordulok egy kicsinyég
Öltöző szobámba."

"Én kegyesem, szép hitvesem,
Ellenemre jársz-é?
Sima vállad, puha kebled
Töri az a páncél;
Félve tartod a nagy kardot
Remegő kezedben:
Mit keresnél, gyönge asszony.
Véres ütközetben?"

"Azt keresem, hiv magyar nő,
Véres ütközetben,
Hogy lehessek, élve, halva,
Mindig közeledben:
Súlyos a kard, de nehezebb
Százszor is a bánat;
Jobban töri, mint a páncél.
Kebelem utánad."

Gyöngyös arany fejkötőjét
Sisakkal borítja,
Karcsu fűzött selyem vállát
Páncélba szorítja;
Kardot is köt: bársony övre
Gyémántos fogantyút,
Pici piros csizmáira
Szép ezüst sarkantyút.

Csalogatja csemegével
Muci paripáját;
Lebke szellő lebegteti
Tengerzöld ruháját;
Széles uton, poros uton
Felleget ver a ló,
Csillámlik a... villámlik a
Fényes acél patkó. -

"Fogadj Isten, húgom asszony,
Itt az ütközetben;
Nyilat ugyan, amint látom,
Hoztál szép szemedben -"
"Uram király, Zsigmond király
Nem oly divat már ma
Nyillal lőni, mint felséged
Fiatal korába'."

Galambócot a Dunáról
Ostromolni kezdik;
Folyamon is, szárazon is
Egyre törik, vesztik.
Elől, elől Rozgonyival
Kedves élet-párja,
Hiv szerelme, szép Cicelle,
Szentgyörgyi leánya.

Pogány török a Moráván
Érkezik új haddal:
"Most vitézek! hajós népek!
Közül-akarattal!"
Maga vivé Rozgonyiné
Ellenök a gályát,
Követi a sok dalia
Lobogós ruháját.

Szól az ágyu - szokatlanul
Durva ozmán fülnek;
Hajóira tűz-kanócok,
Koszorúk repülnek;
"Vizet! vizet!" a pogányság
Orditoz hiában;
Mind odaég, bár van elég
Víz a nagy Dunában. -

Maga Murad ezt a dolgot
Nem veszi tréfára,
Közeledik nagy hadával
Törökök császára;
Százezerre megyen serge,
Sok basával, béggel,
Török, tatár - spahi, jancsár,
Válogatott néppel.

Kár volt neked, Zsigmond király
Mindjárt megijedned,
Gyalázaton a pogánytól
Egér-utat venned,
Fut a farkas néha-néha,
De szikrázó foggal;
Népedet te átkeletted
Szökve, mint a tolvaj. -

Spahi, jancsár, utóhadnak
Ered az inába:
Sok rohan ott éles tőrbe,
Még több a Dunába;
Gyalogszerrel a király is
Csak nehezen futhat;
Jó Rozgonyi karja, kardja
Csinál néki utat. -

"Hej! ki hozza, kormányozza
Ide azt a gályát?
Vagy már senki meg nem menti
Magyarok királyát?"
"Én, én hozom, gyönge asszony,
Hajómat az éjben:
Ülj fel uram, Zsigmond király,
Te is, édes férjem!"

Lászlóvárott a magyarság
Vala bátorságban.
Híre futott a csatának
Széjjel az országban.
Egy árva szó sem beszéli
Zsigmond győzedelmét;
Mind a világ, széles világ
Rozgonyi Cicellét.

(Balada)

 „Kdeže, muž môj drahý?“ „Ta, kde
mužom býva sparne;
u Golubca čaká Turek,
nech nečaká márne.“
„Dočkaj, muž môj drahý, nechoď
ešte v boja spar, nie:
obrátim sa na chvíľku do
svojej obliekárne.“

 „Premilená moja žena,
mne zamýšľaš vzprieť sa?
Hladké pliecka, kypré ňádra
broň ti drví predsa;
v hrsti sa ti meč chvie, kláti:
hja, nie roveň kytke —
Co bys’ hľadala, ty ženská
trsť, v krvavej bitke?“

„V bitke krvavej ja verná
družka hľadám to, by
pri tebe som, živá-mŕtva,
diela každej doby.
Váži meč, no žiaľ i sto ráz
ťažší je: sťa z trucu
väčšmi drví mi, než pancier,
hruď, za tebou mrúcu.“

Perlový si zlatý čepiec
prilbou uzastiera,
štíhly živôtok — sám hodváb —
vtesná do panciera;
aj meč pripne: na pás — zamat —
drahokamy;
červené ostrojí bôtky
z striebra ostrôžkami.

Lahôdkou privábi vranca
pred trnác: hup! cmukne;
van v povolí zdúva poly
jej zelenej sukne.
Hradskou vstáva oblak prachu,
len kôň sa jej dotkol,
ligoce sa... blyskoce sa
lesklá ocel podkov. —

 „Pozdrav Pánboh, pani sestra,
ťa tu stred bojišťa;
šípy ozaj prinieslas’: toť,
v očkách sa ti blyštia —“
„Pane králu, Žiha kráľu,
nie zvyk u vojenstva
už z kúš strielať, jak za mladi
vášho veličenstva.“

Na Golubac-hrad s Dunaja
útokom hnať začnú;
s rieky, od sucha mu škodu
spôsobujú značnú.
V čele všade Rozgoňovci,
on, vždy bohatier, a
jeho milka, švárna Cilka,
Svätojurských dcéra.

Pohan-Turek po Morave
s novým priplul vojom:
„Včuľ, junáci, plavci všaci,
spolným na nich brojoml“
Sama vedie Rozgoňová
proti vrahom galej,
za ňou hrnú hrdinovia;
práporom šat zvial jej.

Z diel vybúši — div pre uši
osmanské, strach zjavne;
na ich lode letia v blku
smolné vence, hlavne.
..Vody, vody!' reve pohan,
darmo: v daždi palnom
všetko zhorí, hoc jak v mori
vôd v Dunaji valnom. —

Tu už Murad nezná žartu:
s veľkou — sťaby búrkou —
válečnou sa silou blíži
on sám, cisár Turkov;
na stotisíc číta mužstva,
pašov-, begov mnoho:
Turek, Tatár — spahi, jan čiar,
výbor vojska toho.

Skoda bolo, Žiha kráľ, ti
zhačkať sa hneď zkrátka,
za posmech si od pohana
kúpiť zadné vrátka;
peiia niekdy vlk, no zuby
šklabiac: tvs’ — och, podej
tvár kam! — ľuďom dal prejsť prúdom
v úteku, sťa zlodej.  —

Spahi, jan'čiar udrú na voj
zadný, v tyl i s kraja:
moc ich padne pod handžárom,
viacej do Dunaja.
Pešo i kráľ horko-ťažko
stačí ujsť vše tiesni;
Rozgoň svojou päsťou, zbrojou
cestu jemu kliesni. —

„Hej, kto pluje, kormidluje
s korábom sem zďala ?
A či už nik nezachráni
uhorského kráľa?“
„Ja ho vediem, slabá žena.
nočnej za nesnahy:
skoč naň, pane, Ziha kráľu.
i ty, muž môj drahý!"

V Lackove sa octli Uhria
v bezpečnosti kline.
Chýr o bitke rozletel sa
krížom po krajine.
Víťazstvo v ňom Žigmundovo
ni nepríde k slovu;
v sveta diali všetko chváli
Cilu Rozgoňovú. —