This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Arany János: The bards of Wales (A walesi bárdok in English)

Portre of Arany János

A walesi bárdok (Hungarian)

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A walesi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Wales:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sír.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is teher;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senki sem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti Wales ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy walesi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég Wales urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehelet megszegik. -
Ajtó mögül fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifjú bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hívatlanul
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly walesi bárd.

Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng walesi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegül,
Minden walesi énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A walesi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba walesi bárd:
De egy se bírta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A walesi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát. (*)

1857

(*) A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső  múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. A.J.

 



Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

The bards of Wales (English)

Edward the King, the English King,
Rode on a dapple grey charger
‘I wish to know the worth’, said he,
‘of my Welsh lands over the border.

Is the grass rich for sheep and ox,
Are the soil and rivers good?
And are my provinces watered well
By rebel patriots’ blood?

And what of the people, the wretched people
Do they seem a contented folk?
Are they as docile, since I subdued them,
As their oxen in their yoke?’

‘Your Majesty Wales is the fairest jewel
You have in all your crown,
River and field and valley and hill
Are the best you may come upon.

And as for the people, the wretched people,
They live so happily, Sir,
Like so many graves their hamlets stand
And none there even stir.’

Edward the King, the English King,
Rode on a dapple grey charger,
Around him silence which way he want
In his Welsh lands over the border.

Montgomery the castle’s name,
Where he that night remained,
The castle’s lord, Montgomery,
His monarch entertained.

There was fish and flesh and whatever else
To sight and taste seemed good,
A rowdy throng, a hundred strong,
Bore in the heavy load.

All kinds were there, that isle could bear
Of meat and drink, with these
was bubbling wine that sparkling shone,
Carried from distant seas.

‘Ye Lords! ye lords! will no one here
His wine glass with me clink?
Ye lords! ye lords! ye rude Welsh curs,
Will none the King’s health drink?

There is fish and flesh and whatever else
To sight and taste seem best,
- That I can see, but the devil I know
Dwells in each noble’s breast.

Ye lords! ye lords! ye vile Welsh curs,
Come greet your Edward;
Where is the man to sing my deeds
A Welshman and a bard?’

Each night upon the other looked
Of the guests assembled there;
Upon their cheeks a furious rage
Paled to a ghastly fear.

And strangled breath from lips like death
Was all that could be heard;
When, like a white defenceless dove
Arose an ancient bard.

‘Here there is one to tell thy deeds,’
Chanted the ancient seer;
‘The clash of battle, the hoarse death rattle,
The plucked strings made them hear.

The clash of battle, the hoarse death rattle,
On blood the sun setting;
The stench that drew night - prowling beasts.
You did all this, O King!

Ten thousand of our people slain,
The rest are gathering
The corpses heaped like harvest stocks –
You did all this, O King!’

‘Off to the stake! this song’s too harsh’.
Ordered King Edward.
‘Come, let us have a gentler tune’
Forth stepped a young Welsh bard.

‘Soft breezes sigh in the evening sky,
O’er Milford Haven blown;
Maids’ sobbing tears and widows’ prayers
Within those breezes moan.’

‘Don’t bear a race of slaves ye maids!
Mothers give such no more!’
The King spoke and the boy caught up
The old man sent before.

But though unasked, yet recklessly
Advanced, unmoved, a third
His lyre’s fierce song, like the Welsh bard strong,
And his word must be heard.

‘Our bravest fell on the battle field,
Listen O Edward -
To sing the praises of your name
There is not one Welsh bard!’

‘One memory sobs within my lyre,
Listen O Edward -
A curse on your brow every song you hear
From a Welshman and a bard!’

‘Enough of this! I orders give’
Answered the furious King,
‘To send to the stake all the bards of Wales
Who thus against me sing!’

His servants till their task was done
Their searching never ceased;
Thus grimly in Montgomery,
Ended that famous feast.

Edward the King, the English King,
Spurred his dapple grey charger.
On the skies around, stakes burning stand
In the Welsh lands over the border.

Five hundred went to a flaming grave,
And singing every bard.
Not one of them was found to cry
‘Long live King Edward!’

What murmur is this in the London streets?
What night song can this be?
‘I will have London’s Lord Mayor hanged
If any noise troubles me’.

Within, a fly’s wing must not move,
Outside all silence keep.
‘The man who speaks will lose his head
The monarch cannot sleep.’

‘No! Bring me the music of pipe and drum,
And the trumpet’s brazen roar,
For the curses I heard at the Welshman’s feast
Ascend to my ears once more!’

But above the music of pipe and drum
And the bugles’ strong refrain,
Loud cry those witnesses of blood,
Five hundred Welsh bards slain. (*)

 

(*)Although doubted by scholars, it is strongly held in the oral tradition that King Edward I of England had five hundred bards executed after his conquest of Wales in 1277, lest they incite the Welsh youth to rebellion by reminding them in their songs of their nation's glorious past. Janos Arany. 

Arany wrote this poem  when the Austrian Emperor Franz Joseph first visited Hungary after he defeated it in its 1848-49 War of Independence. Originally he was asked to write a poem to praise the Emperor.



PublisherAlbion Editions, Manchester
Source of the quotationHundred Hungarian Poems

minimap