Eörsi István: Nello stadio attuale della mia vecchiaia (Öregedésem jelenlegi stádiumában in Italian)

még megperzsel a rejtődző parázs,
de inkább szokás vonz, mint akarás.

Amit felveszek, szívesen elejtem.
Csak aki meghal, azt nem felejtem.

Ha meglop, akit szerettem, a nő,
már nem hiszem, hogy ez elbűvölő,

sem hogy rosszabb lett, amióta lop -
olyan amilyen, csak szeretve jobb.

Újabban a fát nézem, nem az erdőt,
és a szeretet árfolyama megnőtt.

Öregségem jelenlegi fokán
kívánom, hogy az ajtót törje rám,

itasson át azzal, mit nem tudok,
mielőtt rámkeményül a burok.

Félelmeim nyugtalan alszanak
szökevény szavak halmai alatt,

A dolgok – protestál bár az öt érzék -
kimutatják farkasfoguk fehérjét.

Rá kell ébrednem: minden élet börtön.
Még nem akaródzik beletörődnöm.
 

mi brucia ancora la brace nascosta, ma
mi attrae più l’abitudine, che la volontà.

Quel che alzo, spesso faccio anche cadere.
Solo i morti non ci riesco a dimenticare.

Se mi spoglia la donna, colei che ho amato,
che questo sia un incanto, ormai non ci credo,

ne che rubando sia diventata più cattiva -
è rimasta tale quale, solo amandola è più brava.

Ultimamente guardo l’albero, non il bosco,
ma la quotazione dell’amore è cresciuto.

Nello stato attuale della mia vecchiaia
vorrei che mi sfondasse adosso la porta,

che mi impregni con tutto quel che non so,
prima che l’involucro mi s’indurisca adosso.

Le mie paure dormono irrequiete,
sotto il cumulo delle parole trasfughe.

Le cose – sebbene i cinque sensi protestano,
svelano il proprio carattere subdolo.

Devo comprendere che: ogni vita è una galera.
Però a rasegnarmi non tengo nessuna voglia.