Eörsi István: Intermezzo notturno (Éjjeli intermezzo in Italian)

Ködöt fúj a fagyos este,
e kőtájra települ,
lámpa fénye küzd remegve
életéért egyedül.

Az oszlopnak támaszkodva
egy glóriás asszony áll,
önmaga türelmes szobra,
vár vacogva – kire vár?

Bámulom mint látomásos
ezt a szelid alakot,
ő megérzi s rekedt-álmos
hangon hívó dalba fog.

Párák párnás gömbfalán át
megborzongva hallgatom
nem-várt vágyak vacogását,
s a lépéseket a havon.

Elszakad a kopott dallam,
fojtott szóváltás nesze…
Két rendőr közt indul lassan
a bűvkörből kifele.

Sera glaciale nebbia spira,
si deposita sul mondo di pietra,
la luce del lampione lotta sola
tremando per la propria vita.

Su un palo appoggiata
donna aureolata staziona,
paziente statua di sé stessa
attende tremando – chi aspetta?

L’ammiro come un visionario
quest’immagine remissiva,
mi nota, con voce assonata
e rauca un canto d’invito intona.

Attraverso i vapori imbottiti
ascolto tutto tremante,
il brivido dei desideri inattesi,
e i sui passi sulla neve.

La melodia logora s’interrompe,
si sentono delle voci soffocati…
Esce piano dal cerchio magico,
scortata in mezzo ai due agenti.