This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Eörsi István: Variazioni su un luogo comune (Változatok egy közhelyre in Italian)

Portre of Eörsi István

Változatok egy közhelyre (Hungarian)

Meghalni mindig ráér az ember.

Előbb a szennyest kéne kimosni.
Ilyen piszkosan, ragacsosan
nem illik menni a pondrók elébe.

Valami új fertőtlenítő kéne.

A tizenkilencedik század
párolt és szűrt nedűire vágyom:
hiperforradalmi álom.
Kerek és tiszta igazságnak
be nem köpdösött tükreire.

A világ sürgönydrótjai összegabalyodtak,
kábelei egymásba csavarodtak,
szavak bábeli billiói
illetlenül tolakodnak az űrben,
mindenki más nyelven beszél,
mindenki más nyelven hallgat,
más nyelvet ért meg, más síkban él,
másfajta semmit takargat,
képek billiói bukfenceznek,
pucér táncosnő birsalma-feneke
népvezéri kobakkal koccan össze,
ajakrúzs-reklám csusszan közbe,
a világ színültig tele
vízióval.

Közöttük tengernyi légbuborék-sóhaj.

Az ocsmány az ocsmánnyal összekeveredett,
a pompás a pompással összeverekedett,
az ocsmány a pompásnak teszi a szépet,
a pompás az ocsmánnyal frigyrelépett,
a káosz mélyén mint a mértan ragyog a rend,
a rend már megvalósulóban káoszt teremt,
belesüppedni még okos fickónak is csudajó,
elfeledni egy percre, hogy van vallanivaló
— meghalni mindig ráér az ember —
(keresztfa, villamosszék, karó,
máglya, lófarok, golyó, nyaktiló,
aréna, tigrisek, hangyák, kövezés, bitó,
éhhalál, vasúti sín ek...)

Meghalni mindig ráér az ember.
Előbb meg kell ölelgetni az asszonyt,
(ameddig lehet, szerelemmel),
s utódokat nemzeni — ugyebár? —
akik nyomunkba lépnek egyszer.
Igazságot kell hazudni nekik,
hogy teljenek meg, minit a luftballon,
míg beléjük nem bökik a valóság szögeit
a fölszállás előtti napon.

„Te trágyadomb harsány kakasa, még
attól a kis maradék
örömödtől is megfosztalak,
hogy másoknál különbnek érezd magad.
Ha számbaveszed sok szürke hibád,
azt se feledd el,
hogy önáltatásodban nincs rendszer.
De a WC víztartályvasa szilárd,
spárgád is akad ...”

Meghalni mindig ráér az ember.

Még bízom a messzi jövőben
— a fuldokló eszmei szalmaszála —
egy-két barátban körülöttem,
egy idős és egy fiatal nőben,
s néhány halottban.

Csak nevüket ki ne mondjam.

Batyumat sírjuknál ledobtam,
s mivel a harcokból kikoptam,
bár erőm még volna, azt hiszem,
emlékükhöz könyökölök,
és némán hallgatom örök
vitájukat a végtelennel,
arcukat magammal viszem.

Meghalni mindig ráér az ember.
Meghalni mindig tud az ember,
ha nagyon akar. Azt igen.



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttp://adattar.vmmi.org/

Variazioni su un luogo comune (Italian)

Per morire c’è sempre tempo.

Prima bisognerebbe far’ il bucato.
Cosi sporco, appiccicoso
non sta bene presenziarsi davanti ai vermi.

Ci vorrebbe un nuovo disinfettante.

Anelo alle bevande distillate e filtrate
del diciannovesimo secolo:
sogno iper - rivoluzionario.
Ai specchi non sputacchiati
della verità nuda e pura.

I fili del telegramma del mondo si son ingarbugliati,
i suoi cavi si son attorcigliati,
le bilioni di parole babeliche
si stanno sgomitando indecentemente nello spazio,
tutti parlano un’altra lingua,
tutti tacciono in un’altra lingua,
capiscono un’altra lingua, vivono su un altro piano,
fanno da paravento ad un altro tipo di niente,
bilioni di immagini fanno capriole,
il sedere a forma di mela cotogna della ballerina
si cozza con il colbacco del capopopolo,
réclame di rossetto scivola nel mezzo,
il mondo è strapieno
di visioni.

Tra di loro una marea di sospiri – bollicine d’aria.

Il laido col laido s’era mescolato,
il leggiadro col leggiadro aveva litigato,
il laido fa il galante con il leggiadro,
il leggiadro col laido contraeva matrimonio,
in fondo al caos come geometria l’ordine riluce,
l’ordine già in evoluzione caos produce,
sprofondarvi perfino ai tipi svelti è uno spasso,
dimenticare per un’istante le cose da confessare,
– per morire c’è sempre tempo –
(croce, sedia elettrica, palo,
falò, coda di cavallo, proiettile, ghigliottina,
arena, le tigri, le formiche, lapidazione, forca,
morte d’inedia, binari della ferrovia…)

Per morire c’è sempre tempo.
Prima bisogna tener’ abbracciata la donna.
(finché si può, con amore),
e generare discendenti – nevvero? –
che un giorno seguiranno le nostre orme.
Mentir’ loro la verità,
che si riempiano come il palloncino,
finché non gli verranno infilzati i chiodi della realtà,
un giorno prima del volo.

“Tu, gallo chiassoso del letamaio,
ti priverò anche di quel
po’ di gioia rimanente,
di sentirti migliore degli altri.
Se fai l’elenco di tutti tuoi difetti,
non dimenticare
che nel tuo inganno non v’è sistema.
Ma la maniglia del serbatoio d’acqua del WC è salda,
e si trova anche dello spago…”

Per morire c’è sempre tempo.

Ho ancora fiducia nel futuro lontano
- la pagliuzza ideologica del annegante –
in un paio d’amici che mi son vicini,
in un’anziana e in una giovane donna,
e in un paio di morti.

Basta che non pronunci i loro nomi.

Presso la loro tomba buttai a terra il mio fagotto,
siccome per la guerra non son più adatto,
sebbene di forza ne avrei ancora, credo,
ai loro ricordi mi chino,
ascolto muto
i loro eterni discussioni col infinito,
porterò i loro visi per sempre in ricordo.

Per morire c’è sempre tempo.
Morire, l’uomo, è sempre capace,
se ci tiene tanto. Per davvero.

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap