Eörsi István: Ultimamente (Újabban in Italian)

zsendül bennem
a gyanú, miszerint a
látszat segítségével
becsaptam magam, hetvenhárom évig
úgy éltem, mintha
nem érnék soha véget.
Újabban mellém szegődött
koromfekete éjben
Leukémia asszony,
neve után ítélve
görög szépség,
lantot pengető múzsaféleségnek
képzelem el,
ki fehér lepelbe bújtatja megejtő
tagjait, barna haja
a hátára omlik -
a másik neve is szép,
megnyerő hangzású, “Heveny”,
ízt, csínt, tüzet ad
a klasszikus zengésű női csábításnak –
újabban liaisonom van
a koromfekete éjben
Leukémia Hevennyel,
és nászunk gyümölcse ezúttal bennem érik.
Új, lázas helyzet ez, mely
most még megszokhatatlan,
mint újdonság, sokat ígérő,
mint távlat – miféle távlat?
Hisz éppen a táv került
a kétely kereszttüzébe –
mint távlat csupa forró
feszültség és jeges
reménytelenség, mely tán
újdonsággal kecsegtet –
De miféle újdonsággal?
Fennakadok e kérdés
kampóján, kapálódzom,
leszakadok róla,
futok a frizsiderhez
kikapom belőle
a fokhagymás disznósajtot,
Leukémia, drága,
ne bánkódj, amiért
az új szenzációkat
– ameddig tehetem még –
elegyítem a régi
romlatlan örömökkel –
minden más tekintetben
tiéd az utolsó szó.

Ultimamente, dentro di me
sorge il dubbio, che
con l’aiuto dell’apparenza
mi ero ingannato, per settantasette anni
avevo vissuto, come
se non dovessi mai morire.
Ultimamente, nella notte oscura
come la pece, a me s’era unita
la signora Leucemia,
giudicandola dal nome
una bellezza greca,
la immagino una specie di musa
che suona il liuto,
i suoi membri incantevoli
sotto un velo bianco cela,
i capelli bruni le cascano sulle spalle –
anche l’altro nome suo è bello,
un suono avvincente, “Acuta”,
alla seduzione femminile classica aggiunge
un tocco di fragranza, fuoco e grazia –
ultimamente nella notte oscura
ho una storia d’amore
con Leucemia Acuta, e il frutto
delle nostre nozze, stavolta in me si matura.
E’ una situazione nuova,
convulsa, ancora inconsueta,
come novità molto promettente,
come prospettiva – ma quale prospettiva?
Tanto, è proprio il lasso di tempo
che finì nel fuoco incrociato del dubbio,
come prospettiva,
è tutta tensione rovente,
disperazione glaciale, che forse
di qualche novità alletta –
ma di quale novità?
Mi incaglio sul gancio
di questa domanda, mi dibatto,
mi stacco, corro dal frigorifero,
cavo fuori la coppa
di maiale con l’aglio,
Leucemia, cara,
non ti cruciare, perché
le sensazioni nuove
- finché posso farlo –
mescolo con le vecchie
gioie innocenti –
sotto ogni altro aspetto,
l’ultima parola è tua.