Husić , Sead: Talán (Možda in Hungarian)

V. P. Disu

S očima u zlu, gledavši tuđe nebo
i tuđeg vremena sjaj, tražeći smisao pod
tuđom idejom – ovamo po tuđim frontovima
nekoliko nas
pričali su
u tom memlu i bijedi
ratne priče,
iste one kojima su strah i nelagodu
otklanjali Aleksandrovi vojnici pred pohod na Perziju.
(S onu stranu naše stvarnosti, u opsadnom gradu,
o nama su barbari na barbarski način mislili).

Želeći da se povijest okonča
ponekad kopljem,
ponekad strojevim korakom,
zagazivši u rat izlazili smo iz njega
drukčiji no što smo ulazili…
Nekome je nedostajalo tijela!
(Rukama i nogama i vriskom ostajali smo zauvijek
na frontovima razbacani, nevini i bezbrižni kao san!
Kao stvarnost izvan nas!)

Pričali smo u mraku
o našoj bezbrižnoj mladosti,
snovima koje smo imali,
sjećajući se očiju izvan svakog zla.
Zagledavši se u naša požutjela lica,
zgrčena i izmijenjena prepadom i jurišom,
pričali smo o povratku u neko magleno jutro
u našu dolinu, u našu ravnicu, koje su u sjećanju
mirisale proljećem…

U jurišu bi,

dok nogama srljamo u povijest,
nadajući se pobjedi i možda će neko
od nas završiti u ratnoj poeziji,
prevareni ratom i zlom,

pomislili na dragu,
ne sjećajući se očiju
koje su imale san.
Ugledavši njenu ljepotu,
misleći negdje u kasnoj
jeseni da spava izvan svakog zla!

V. P. Dis*-hez
 
Idegen eget, idegen csillanó időt gonosz
tekintetekkel szemlélve, idegen eszmék égisze
alatt keresve értelmet – itt, idegen harctereken,
abban a nyirokban, nyomorban
néhányan
csatákról
meséltünk,
ugyanazokat, amelyekkel Nagy Sándor katonái
félelmüket Perzsia előtt eloszlatták,
(A valóság másik oldalán, az ostromlott városban,
 a barbárok rólunk barbár módon gondolkodtak).
 
Hogy bevégezzük a történelmet,
néha lándzsákkal,
néha diszlépésben
indultunk a háborúba, onnan mindig
másként tértünk vissza...
Egyeseknek testek hiányoztak!
(Karokkal és lábakkal és sikolyokkal, ártalanul és
gondtalanul, szétszórva, örökre a frontokon maradtunk!
Mint rajtunk kívül a valóság!)
 
A sötétben,
meg nem rontott szemekre emlékezve,
gondtalan ifjúságunkról,
álmainkról meséltünk.
A kifakult, görcsberándult, váratlan támadásoktól és
rohamoktól megváltozott arcunkat szemlélve,
valami ködbevesző hazatérésről beszéltünk,
emlékeinkben a tavasz illatába burkolt
völgyről, síkságunkról...
 
Rohamra,
 
míg a történelembe fejvesztve rohanunk,
a győzelem reményében és közülünk talán
lesz aki a hábrús költészetben fejezi be,
háborúval és gazsággal megcsalva,
 
kedvesünkre gondoltunk,
de álmodozó tekintetére
nem emlékeztünk.
Szépségét meglátva
reméltük, valahol egy késő őszben,
távol minden gaztettől, szendereg!
 
* V. P. Dis – Vladimir Petrović Dis (Disz, Vladimir Petrovity) szerb költő és hazafi, harctéri tudósító (1880 – 1917). A hajót, amelyen Franciaországból Görögországba tért vissza, Krfnél német tengeralattjáró süllyesztette el.