La Fontaine, Jean de: A halál és a favágó (La Mort et le Bucheron in Hungarian)

Un pauvre Bucheron tout couvert de ramée,

Sous le faix du fagot aussi bien que des ans

Gémissant et courbé marchait à pas pesants,

Et tâchait de gagner sa chaumine enfumée.

Enfin, n'en pouvant plus d'effort et de douleur,

Il met bas son fagot, il songe à son malheur.

Quel plaisir a-t-il eu depuis qu'il est au monde ?

En est-il un plus pauvre en la machine ronde ?

Point de pain quelquefois, et jamais de repos.

Sa femme, ses enfants, les soldats, les impôts,

Le créancier, et la corvée.

Lui font d'un malheureux la peinture achevée.

Il appelle la mort, elle vient sans tarder,

Lui demande ce qu'il faut faire

C'est, dit-il, afin de m'aider

A recharger ce bois; tu ne tarderas guère.

Le trépas vient tout guérir;

Mais ne bougeons d'où nous sommes.

Plutôt souffrir que mourir,

C'est la devise des hommes.

Rőzsét vitt egy szegény Favágó. A sok ágtól

Görnyedten, a gallyak s évek súlya alatt

Nyögdécselve bizony nehézkesen haladt.

S vityillója felé igyekezett a jámbor.

Végül aztán, mikor már nem bírta tovább,

A fát ledobta, s elgondolta nyomorát.

Mióta él, ugyan milyen örömöt ért meg ?

Van ezen a kerek földön nála szegényebb ?

Sokszor nincs kenyere, és nincs nyugta soha.

Asszony, népes család, adó és katona,

Hitelező, úrdolga rágja.

Nagyobb nem is lehet már nyomorúsága.

A Halált hívja. Az nyomban ott is terem,

Kérdezi tőle, mért hívatta.

“Azért, hogy segítsd föl nekem

Ezt a kéve gallyat - szólt az Öreg -, no rajta!”

Híres orvos a Halál;

Ne moccanjunk mégsem érte.

Addig jó, míg van mi fáj:

Ez az ember jeligéje.