Song. Hush, Hush! Tread Softly! (English)
Hush, hush! tread softly! hush, hush my dear!
All the house is asleep, but we know very well
That the jealous, the jealous old bald-pate may hear.
Tho' you've padded his night-cap -- O sweet Isabel!
Tho' your feet are more light than a Fairy's feet,
Who dances on bubbles where brooklets meet,--
Hush, hush! soft tiptoe! hush, hush my dear!
For less than a nothing the jealous can hear.
No leaf doth tremble, no ripple is there
On the river, -- all's still, and the night's sleepy eye
Closes up, and forgets all its Lethean care,
Charm'd to death by the drone of the humming May-fly;
And the Moon, whether prudish or complaisant,
Hath fled to her bower, well knowing I want
No light in the dusk, no torch in the gloom,
But my Isabel's eyes, and her lips pulp'd with bloom.
Lift the latch! ah gently! ah tenderly -- sweet!
We are dead if that latchet gives one little chink!
Well done -- now those lips, and a flowery seat --
The old man may sleep, and the planets may wink;
The shut rose shall dream of our loves, and awake
Full blown, and such warmth for the morning's take;
The stock-dove shall hatch her soft brace and shall coo,
While I kiss to the melody, aching all through! | Uploaded by | Sebestyén Péter |
| Source of the quotation | https://www.poemhunter.com/best-poems/john-keats/song-hush-hush-tread-softly/ |
|
Csitt, csitt! (Hungarian)
Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben!
Alszik az egész ház, de leselkedik rád,
édes Izabellám, a kopasz féltékeny,
hiába is húztad fejére a sipkát -
hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér,
mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél.
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.
A levél se rezzen, a patak se csobban -
csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme,
cserebogár dünnyög, hallgatja álomban,
halálra bűvölve, halk éjjeli zene.
Az őrködő hold is eltün szemem elül,
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.
Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan!
Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak.
Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban -
aludjon az öreg, szikrázzon a csillag,
mirólunk álmodik a szunnyadó rózsa,
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben. |
