Shakespeare, William: CXXIX. Szonett (CXXIX. Sonnet in Hungarian)

The expense of spirit in a waste of shame
Is lust in action; and till action, lust
Is perjur’d, murderous, bloody, full of blame,
Savage, extreme, rude, cruel, not to trust;

Enjoy’d no sooner, but despised straight;
Past reason hunted; and no sooner had,
Past reason hated, as a swallow’d bait,
On purpose laid to make the taker mad:

Mad in pursuit, and in possession so;
Had, having, and in quest to have, extreme;
A bliss in proof, – and prov’d, a very woe;
Before, a joy propos’d; behind, a dream:

   All this the world well knows; yet none knows well
   To shun the heaven that leads men to this hell.

 A szellemet mocsokba fojtani
 Kéjes kaland. És ösztönzőnk a kéj:
 Csalárd, öldöklő, vad sehonnai,
 Szilaj, vérontó, gyilkosan kacér.
 
 Alig gyönyörködsz, már az undor öl:
 Csalétket faltál, hogy eszed veszítsd:
 De a gyönyörre rímel a csömör,
 S megútálod az észvesztő csalit.
 
 Őrült a vágy, s a birtoklás, amin
 Túljutva, új vágy újra elragad.
 Üdv az, míg pedzed, ám elérve: kín.
 Öröm kecsegtet - s káprázat marad.
 
    Mindezt tudod: mégsem kerülheted
    E mennyet, mely a poklokig vezet.