Shakespeare, William: XXIV. Szonett (XXIV. Sonnet in Hungarian)

Mine eye hath play'd the painter and hath steeld, 
Thy beauties forme in table of my heart,
My body is the frame wherein ti's held,
And perspectiue it is best Painters art.

For through the Painter must you see his skill, 
To finde where your true Image pictur'd lies, 
Which in my bosomes shop is hanging stil, 
That hath his windowes glazed with thine eyes:

Now see what good-turner eyes for eies haue done, 
Mine eyes haue drawne thy shape, and thine for me 
Are windowes to my brest, where-through the Sun 
Delights to peepe, to gaze therein on thee

   Yet eyes this cunning want to grace their art 
   They draw but what they see, know not the hart.

Festőt játszott szemem és képedet 
Megfestve szívem állványára tette; 
Testem hozzá csupán olcsó keret, 
S a távlat emlékeztet mesterekre.

Ám a festőn át látni kell a lángészt, 
Másként a hű kép meg nem lesz soha; 
Örökkön ott függ a szívem falán, nézd,
S szemed e terem fényes ablaka.

Szempár szempárnak, lásd, milyen szerencse: 
Az enyém lefest téged, a tied 
Ablak szívembe, melyen át elöntse 
Fénnyel a nap ott függő képedet.

   Sokat lát és mit lát, lefest e négy szem,
   De nem mindent: szívünkbe nem lát mégsem.