Henley, William Ernest: Invictus (Invictus in Hungarian)

Out of the night that covers me,

Black as the Pit from pole to pole,

I thank whatever gods may be

For my unconquerable soul.

In the fell clutch of circumstance

I have not winced nor cried aloud.

Under the bludgeonings of chance

My head is bloody, but unbowed.

Beyond this place of wrath and tears

Looms but the Horror of the shade,

And yet the menace of the years

Finds, and shall find, me unafraid.

It matters not how strait the gate,

How charged with punishments the scroll.

I am the master of my fate:

I am the captain of my soul.

Az éjből, amely betemet

   Engem s a földgolyó felét,

Áldok bármely isteneket

   Legyőzhetetlen lelkemért.

A tények vaskarmaiban

   Nem szóltam, nem rebbent szemem,

A vakvéleten rámzuhan,

  Fejem véres, de felvetem.

E düh- és könnyterek mögött

   Csak árnybörtön sejlik, s a Rém;

Igájába be nem török,

   Nem félek, s nem is fogok én.

Nem baj, hogy szűk lesz kapuja

   S hogy iszonyú a vádirat,

Én vagyok, én, lelkem ura,

   Én kormányozom sorsomat.