Sitwell, Edith: Szerenád: bármelyik férfi bármelyik nőnek (Serenade, Any Man to Any Woman in Hungarian)

Dark angel who art clear and straight
as canon shining in the air,
your blackness doth invade my mind
and thunderous as the armoured wind
that rained on Europe is your hair.

And so I love you till I die
(unfaithful I, the canon’s mate)
Forgive my love of such brief span,
But fickle is the flesh of man,
and death’s cold puts the passion out.

I’ll woo you with a serenade -
The wolfish howls the starving made,
And lies shall be your canopy
To shield you from the freezing sky.

Yet when I clasp you in my arms -
who are my sleep, the zero hour
that clothes instead of flesh my heart,
you in my heaven have no part,
for you my mirage broken in flower,
can never see what dead men know!

Then die with me and be my love:
The grave shall be your shady grove
and in your pleasaunce rivers flow
(to ripen this new paradise)
from a more universal flood
than Noah knew: But yours is blood,

Yet still you will imperfect me
that in my heart the death’s chill grows,
a rainbow shining in the night,
born of my tears… your lips, the bright
summer-old folly of the rose.

Sötét angyal, nyílt s tiszta, mint
az ágyú, ha rátűz a nap,
éjed elmém elönti már,
s mint Európán át ha száll
fegyveres szél, úgy zsong hajad.

Így szeretlek halálomig -
(hűtlen, ágyúk jegyese, én):
foszlik a hús, s nézd el, ha nem
tartósabb ez a szerelem,
mert megfagy a halál jegén.

Éhezők csikaszhangja, ládd,
a neked dalolt szerenád;
s óvó sátrat a fagyos ég
ellen hazugság tart föléd.

Midőn két karom átölel -
álmom, te, döntő pillanat,
ki szívem őrzöd hús helyett -
egemben nem lelsz már helyet,
mert bár csodák virága vagy,
mit a holt lát, nem láthatod!

Halj velem, s párom légy te így,
s ha rejtekül a sír borít,
gyönyörödből árassz folyót,
(táplálni újult Édenünket)
mely még Noé se látta nagy
Árból: örök vérből fakad.

Így is tökéletlen leszel.
Holt fagyként nősz szivemre te,
- könnyem-szült szivárvány az éj
egén... az ajkad csupa fény,
rózsák nyár-régi öröme.