Donne, John: Az ereklye (The Relic in Hungarian)

When my grave is broke up again

Some second guest to entertain,

—For graves have learn'd that woman-head,

To be to more than one a bed—

And he that digs it, spies

A bracelet of bright hair about the bone,

Will he not let us alone,

And think that there a loving couple lies,

Who thought that this device might be some way

To make their souls at the last busy day

Meet at this grave, and make a little stay?

If this fall in a time, or land,

Where mass-devotion doth command,

Then he that digs us up will bring

Us to the bishop or the king,

To make us relics ; then

Thou shalt be a Mary Magdalen, and I

A something else thereby ;

All women shall adore us, and some men.

And, since at such time miracles are sought,

I would have that age by this paper taught

What miracles we harmless lovers wrought.

First we loved well and faithfully,

Yet knew not what we loved, nor why ;

Difference of sex we never knew,

No more than guardian angels do ;

Coming and going we

Perchance might kiss, but not between those meals ;

Our hands ne'er touch'd the seals,

Which nature, injured by late law, sets free.

These miracles we did ; but now alas !

All measure, and all language, I should pass,

Should I tell what a miracle she was

Ha majd felássák síromat,

S az újabb vendéget fogad

(Mert a nőktől tanulta meg,

Többeknek nyújtson fekhelyet),

Aki észrevesz egy

Szőke hajból font karpántot a csontok

Közt: békén hagy azonmód,

Mondván, itt szerelmesek fekszenek,

Kik úgy vélték, eképp elérhetik,

Hogy az utolsó napon lelkeik

E sírnál találkozzanak kicsit.

Ha ez ott történik, ahol

Áhitat immár nem honol,

A sírásó, ki megtalál majd,

A püspöknek és a királynak

Mint ereklyét ad át,

Te Mária Magdolna leszel eképp,

Én valami egyéb,

Minden nő (s férfi) bálványként imád;

S mert ekkor mindenki csodákat áhít,

Hát írásom, ím, tanúságul áll itt,

S hirdeti tiszta szerelmünk csodáit.

Szerettük egymást, meg se kérdve,

Hogy kit szeretünk és mivégre,

Hogy két nem van, csak annyira

Tudtuk, mint lelkünk angyala;

Egymást jövet-menet

Mi is megcsókoltuk, de nem egyébkor,

S mit megsért egy merész kor:

Mi nem törtük föl a pecséteket;

Ha csodát tettünk, ez volt a csoda,

De nyelv s mérték nem írja le soha

Többé már, mily csoda volt ő maga.