Donne, John: A temetés (The Funeral in Hungarian)

Whoever comes to shroud me, do not harm,

          Nor question much,

That subtle wreath of hair, which crowns my arm ;

The mystery, the sign, you must not touch ;

          For 'tis my outward soul,

Viceroy to that, which then to heaven being gone,

          Will leave this to control

And keep these limbs, her provinces, from dissolution.

For if the sinewy thread my brain lets fall

          Through every part

Can tie those parts, and make me one of all,

Those hairs which upward grew, and strength and art

          Have from a better brain,

Can better do 't ; except she meant that I

          By this should know my pain,

As prisoners then are manacled, when they're condemn'd to die.

Whate'er she meant by it, bury it with me,

          For since I am

Love's martyr, it might breed idolatry,

If into other hands these relics came.

          As 'twas humility

To afford to it all that a soul can do,

          So 'tis some bravery,

That since you would have none of me, I bury some of you.

Kik öltöztetni jöttök egykoron,

Ne nyúljatok

A hajfürt-koronához karomon,

Ne bántsátok e misztériumot,

Látható lelkemet,

Az égbeszálló rész ezt hagyja itt,

Hogy testem védje meg

A romlástól, mint alkirály a tartományait.

Ha agyvelőm az idegszálakat

Úgy ejti szét

A részekbe, hogy eggyé váljanak -

Jobb agytól kapta növő erejét

E ravasz hajfonat

S jobban megtart. Vagy azt akarta ő,

Hadd tudjam kínomat,

Ahogy bilincsben él a rab, a halálbamenő?

Bármit akart, temessétek velem;

Mártír vagyok,

S mit ereklyévé tett a szerelem,

Ne bálványozza más e hajzatot.

S ha egykor érte lett

Alázatos, bosszút áll szellemem:

Mert most egy részedet

Bár rólam tudni sem akarsz – magammal temetem.