Moore, Thomas: Eszünkbe jusson (Forget not the field in Hungarian)

 
Forget not the field where they perish'd,
The truest, the last of the brave,
All gone -- and the bright hope we cherish'd
Gone with them, and quench'd in their grave!

Oh! could we from death but recover
Those hearts as they bounded before,
In the face of high heaven to fight over
That combat for freedom once more; --

Could the chain for an instant be riven
Which Tyranny flung round us then,
No, 'tis not in Man, nor in Heaven,
To let Tyranny bind it again!

But 'tis past -- and, though blazon'd in story
The name of our Victor may be,
Accurst is the march of that glory
Which treads o'er the hearts of the free.

For dearer the grave or the prison,
Illumed by one patriot name,
Than the trophies of all who have risen
On Liberty's ruins to fame.

Eszünkbe jusson, hol veszett el

Hősink utója, legjava

Mind, mind! — s ápolt fényes reményünk,

Sirjokba szállván, elhala.

Oh! nyernők vissza csak halálból

E szíveket úgy, mint előbb,

Megvíni még egyszer, szabadság!

Szent harczodat, isten előtt;

Csak egy perczig szakadna még el

Az akkor ránk vert rabbilincs:

Nem! — nincs erőszak földön, égben,

Hogy összeforrasztná megint.

De vége, vége. S bár az évlap

Kürtölje hóditónk nevét:

Átkos a diadalmenet, mely

Elhunyt szabad szivekre lép.

Sokkal becsesb a sír, vagy börtön,

Melyből egy honfinév ragyog,

Babéritoknál, ti, szabadság

Romján emelkedett nagyok.