Auden, W. H.: Temető a szigeten (An Island Cemetery in Hungarian)

E sírkert pineái diszével
szőlőskerthez rangban nem ér fel,
s bár jön naponta új lakó,
mérete nem tágítható.

Hol az ember sok s kevés a hektár,
a holtak is segítenek már,
elvetve mint szántóba mag,
hogy majd csonttermést hozzanak.

Vagy másfél év kell, hogy az ember
csontvázzá érjen s lemosva, rendbe-
rakva egy kis fülkébe férjen
a temetőfal üregében.

Kiváncsiságomban megálltam,
épp egy termést ástak ki hárman:
hány bárd vette szivére, hogy
így végzik a Nagy Sándorok!

Bárhová megy személyes énünk
(s valljuk be, ehhez mit sem értünk),
a szilárd vázból, mit reánk hagy,
fajunkra nem hárul gyalázat.

Egy arc hiányát sírja lelkünk,
de legalább nyomtalan eltûnt
a hal-éhség, kos-düh, mely által
husunk rokon az állat husával.

S szégyen-e gyónni a türelemnek,
mely bennünk s a kőben terem még,
mely lényünknek mélyárama,
és nem csapott hûhót soha?

Felmérve, minden indokot,
jó csillagunk áldása, hogy
a Szeretet oly lovon járja
útját, mely nem szorul barátra.

E sírkert pineái diszével
szőlőskerthez rangban nem ér fel,
s bár jön naponta új lakó,
mérete nem tágítható.

Hol az ember sok s kevés a hektár,
a holtak is segítenek már,
elvetve mint szántóba mag,
hogy majd csonttermést hozzanak.

Vagy másfél év kell, hogy az ember
csontvázzá érjen s lemosva, rendbe-
rakva egy kis fülkébe férjen
a temetőfal üregében.

Kiváncsiságomban megálltam,
épp egy termést ástak ki hárman:
hány bárd vette szivére, hogy
így végzik a Nagy Sándorok!

Bárhová megy személyes énünk
(s valljuk be, ehhez mit sem értünk),
a szilárd vázból, mit reánk hagy,
fajunkra nem hárul gyalázat.

Egy arc hiányát sírja lelkünk,
de legalább nyomtalan eltűnt
a hal-éhség, kos-düh, mely által
husunk rokon az állat husával.

S szégyen-e gyónni a türelemnek,
mely bennünk s a kőben terem még,
mely lényünknek mélyárama,
és nem csapott hűhót soha?

Felmérve, minden indokot,
jó csillagunk áldása, hogy
a Szeretet oly lovon járja
útját, mely nem szorul barátra.