Carossa, Hans: Titkos táj (Heimliche Landschaft in Hungarian)

Reich verstreute Tempeltrümmer

Glühen gelb im Sonnenbrand.

Ginsterbüsche zwischen Säulen

Ziehen Gold aus heissem Sand.

Edle Schmetterlinge zieren

Marmorhaupt und Marmorschoß.

In des Gottes Achselhöhle

Wuchert blühend grünes Moss.

Eine silbergraue Schlange

Liegt zerbrochen starr im Staub.

Kinder knieen zu ihr nieder,

Decken sie mit Walnusslaub.

Und schon steigen aus dem Boden

Harte Käfer scharenweis,

Toten Leib zurückzutragen

In der Wesen heissen Kreis.

Templomok dús omladéka,

rajtuk izzó, sárga nap.

Oszlopok közt tűz-rekettye

szív a földből aranyat.

Kőfejekről kőölekre

ritka lepke röppen át.

Márványisten hónaljában

bujazöld moh üt tanyát.

A porban egy összezúzott

ezüstkígyó teteme;

víg gyerekhad térdel hozzá

s friss levéllel födi be.

És már jön-jön fel a földből

kemény bogarak hada:

visszakéri a halottat

az élet tűz-árama.