Hartleben, Otto Erich: A végső hang (Der letzte Ton in Hungarian)

Ein Ton, der in den Lüften lebt,

hoch über allem Dasein schwebt,

den doch des Menschen Ohr erst hört,

wenns schon kein fremder Laut mehr stört,

wenn Todesschweigen schon die Welt

gebannt in ihren Tiefen hält ...

Ein Ton der Freude, überreich

bald trotzig froh, bald lieb und weich –

der letzte Ton. Auch du darfst einst ihn hören

– dann wird kein Leid, kein Schmerz die Seele mehr bethören!

Egy hang, mely a légben lebeg,

messze túl minden lét felett,

melyet már az emberi fül

csak akkor hallhat, ha elül

minden idegen zaj, s a föld

halálos csend mélyére dőlt ...

Öröm hangja. Túláradó,

dacos-derűs, de lágy, de jó

a végső hang. Egyszer majd a tied lesz

– se kín, se szomorúság nem fér többé szívedhez.