Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hölderlin, Friedrich: Visszaemlékezés (Andenken Magyar nyelven)

Hölderlin, Friedrich portréja

Andenken (Német)

Der Nordost wehet,

Der liebste unter den Winden

Mir, weil er feurigen Geist

Und gute Fahrt verheißet den Schiffern.

Geh aber nun und grüße

Die schöne Garonne,

Und die Gärten von Bourdeaux

Dort, wo am scharfen Ufer

Hingehet der Steg und in den Strom

Tief fällt der Bach, darüber aber

Hinschauet ein edel Paar

Von Eichen und Silberpappeln;

 

Noch denket das mir wohl und wie

Die breiten Gipfel neiget

Der Ulmwald, über die Mühl',

Im Hofe aber wächset ein Feigenbaum.

An Feiertagen gehn

Die braunen Frauen daselbst

Auf seidnen Boden,

Zur Märzenzeit,

Wenn gleich ist Nacht und Tag,

Und über langsamen Stegen,

Von goldenen Träumen schwer,

Einwiegende Lüfte ziehen.

 

Es reiche aber,

Des dunkeln Lichtes voll,

Mir einer den duftenden Becher,

Damit ich ruhen möge; denn süß

Wär' unter Schatten der Schlummer.

Nicht ist es gut,

Seellos von sterblichen

Gedanken zu sein. Doch gut

Ist ein Gespräch und zu sagen

Des Herzens Meinung, zu hören viel

Von Tagen der Lieb',

Und Taten, welche geschehen.

 

Wo aber sind die Freunde? Bellarmin

Mit dem Gefährten? Mancher

Trägt Scheue, an die Quelle zu gehn;

Es beginnet nämlich der Reichtum

Im Meere. Sie,

Wie Maler, bringen zusammen

Das Schöne der Erd' und verschmähn

Den geflügelten Krieg nicht, und

Zu wohnen einsam, jahrelang, unter

Dem entlaubten Mast, wo nicht die Nacht durchglänzen

Die Feiertage der Stadt,

Und Saitenspiel und eingeborener Tanz nicht.

 

Nun aber sind zu Indiern

Die Männer gegangen,

Dort an der luftigen Spitz'

An Traubenbergen, wo herab

Die Dordogne kommt,

Und zusammen mit der prächtigen

Garonne meerbreit

Ausgehet der Strom. Es nehmet aber

Und gibt Gedächtnis die See,

Und die Lieb' auch heftet fleißig die Augen,

Was bleibet aber, stiften die Dichter.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.literaturwelt.com/werke/hoelderlin

Visszaemlékezés (Magyar)

Északkelet fú:

nekem ő a leghívebb

szél, mert tüzes lelket

s jó utazást igér a hajósnak.

Menj most azonban és köszöntsd

a szép Garonne-t,

és Bordeaux kertjeit,

ott, hol a meredek parton

fut az ösvény, és a folyóba

vízeséssel hull a patak,

fölüle pedig pár szép nemes-tölgy

s fehér nyárfa néz le a mélybe;

 

még látom e képet, és ahogy

a szilfaerdő széles koronái

a malom fölé borulnak,

s az udvaron: fügefa.

Ünnepnaponként

barna asszonyok járnak oda,

selymes földön,

március-időben,

mikor éj-nap egyenlő,

és lassú kaptatókon

arany álmokkal terhes,

ringató szellők jönnek.

 

S bár nyújtaná ide

valaki a sötétlő

fényekkel teli kelyhet:

hadd nyugodnék: mert édes

lenne az árnyak alatt elaludni.

Nem jó ez,

lélektelenül így, halandó

gondolatokkal. Jó a

társas beszéd, ha kimondjuk, amit

szívünk gondol, s hallunk,

sokat, szerelem

napjairól, és nagy tettekről.

 

De hol, ti barátok? Hol Bellarmin

s társa? Némelyek már

restellik a forrást;

mert hogy a bőség ott kezdődik,

ahol a tenger. És ők,

festőkként, összehordják

e föld sok szépségét, a szárnyas

háboruzást meg nem vetik, s hogy

lakjanak évszám egyedül, a lombja-vesztett

árboc tövén, hol az éj nem fénylik

nagyvárosi ünnepektől,

lant sem zeng, nem dobban bennszülött tánc.

 

De most az indusokhoz

mentek a férfiak,

szőlőhegyeik széljárta

csúcsaitól, hol a Dordogne

dübörög le,

és a pompás Garonne-nal

tengerszélesre tárul

a folyam. Vészen pedig és rád

emlékeztet a tenger, és

szerelemtől is szorgos a szem.

De ami marad, az csak a költők műve.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap